2. fejezet Új jövevény

Teltek a napok, már eltelt egy hét, mióta beköltöztem a fiúkhoz. Harry-vel eljátszottuk a szerelmeseket. Rengeteg jókívánságot kaptunk mind a ketten Twitteren, de mint mindennek ennek is vannak hátulütői. Én rengeteg utálkozó üzenetet kaptam. Volt, hogy annyira kibuktam, hogy a szobámban sírtam, majd mikor eltüntettem a nyomait, mintha mi se történt volna mentem le a fiúkhoz. A fiúk... Megkedveltem őket, a legjobb barátaim lettek, kivéve Louis-t. Valamiért haragszik rám, miközben nekem lenne rá okom. Így hát se én, se ő nem beszéltünk, aminek kifejezetten örülök. Féltem. Féltem attól, hogy amint meglátom megint belé esek. Egy hete vagyok náluk és megint szerelmes lettem, de tudom, hogy nem fog összejönni. Lehet, hogy szeretem, de nem tudnék neki megbocsájtani. Ha egyszer megtette, még egyszer megfogja. És én félek tőle. Félek, hogy megint összetör. Hogy megint az anyámnak kell észhez térítenie. Csakhogy most nincs itt az anyám. Ő valahol a világ másik végén él a legújabb férjével. Mióta összeházasodtak, alig beszélek anyámmal .Elhanyagol. Ha keresem nem veszi fel, ha írok nem válaszol. Mintha már nem is létezne. Teljesen elfelejtett. Rosszul esett. Végül már én sem akartam vele találkozni.
- Lucy, jössz kajálni? - hallom szőke barátom hangját.
- Megyek - mondtam, majd kilépve szobámból bezártam az ajtót, és vele együtt az érzéseimet is. Mióta beköltöztem senkit nem engedtem a szobámba. Az volt az én birodalmam, és amíg itt leszek az is marad. Lementem, és ahogy már fent is éreztem a srácok pizzát rendeltek. Leültem a fotelbe és elvettem egy Hawaii pizzát. A fiúk éppen valami filmről beszéltek, míg én bekapcsoltam a tv-t és egy vígjátékot néztem. Időközben, nem tudom mikor, de már fordítva ültem - vagyis inkább feküdtem - a helyemen. A lábam a háttámlán pihent, ha fejem pedig lelógott.
- Unatkozom - nyögtem ki.
- Hiszen velünk nem is lehet unatkozni - háborodott fel Harry.
- Nekem mégis sikerült - húztam el a szám. Épp folytattam volna amikor csöngettek.
- Nyitom - kiáltotta Liam, majd ott is termett az ajtó előtt, mi meg tovább néztük a tv-t.
- Lucy, téged keresnek - szólt oda nekem. Hangjában megannyi érzést hallottam. Félelmet, aggodalmat, komolyságot. Feltápászkodtam és odasétáltam az ajtóhoz. A ház előtt két rendőr állt egy alig pár hónapos kisbabával. Lefogadom, hogy még beszélni és járni sem tudott. A pici aludt. Beinvitáltam őket. Amint beértek megkérték a barátaimat, hogy hagyjanak magunkra. A többiek felmentek az emeletre, így egyedül maradtam velük.
- Sajnálom, hogy ezt közölnöm kell, de az édesanyja és az élettársa autóbalesetet szenvedtek. A helyszínen meghaltak - Könnyeim megeredtek, egyik után jött a másik. A két rendőr szánalommal nézett rám, de még volt valami. Éreztem.
- Ő itt Katie - mutatott a kis csöppségre. - A húga. 4 hónapos - amint ezt kimondta tekintetem a kicsire kaptam. Láttam rajta hasonlóságokat, nem is egyet. A barna haja, a pici orra. Kiköpött olyan mint én. Tehát biztos, hogy rokonok vagyunk. Közeliek. De, hogy a húgom?! Ez a kis tünemény? Odaléptem hozzá és könnyeimen keresztül megsimogattam az arcát. - Mivel ön az egyetlen hozzátartozója, így ön lett a gyámja - adta át a kezembe a húgomat. Olyan kicsi volt még, olyan ártatlan. Halkan szuszogott a kezemben. -  Az édesanyja mindent magára hagyott, A házat, és az értékeit is. Ha bármi problémája van hívjon fel - adta oda a telefonszámát, majd egy biztató mosollyal megsimogatták a karomat és társával elhagyták a házat. Felszaladtam a szobámba, vigyázva, hogy a kicsi ne ébredjen fel, lefektettem az ágyamra én pedig mellé feküdtem és csak sírtam. Sírtam, mert elvesztettem az édesanyámat. Sírtam, mert anya nem bízott bennem annyira, hogy elmondja, van még egy gyereke. Sírtam, mert haragban váltunk el. Soha többet nem láthatom. Nem fogom már hallani csilingelő nevetését. Nem fogom látni szívmelengető mosolyát. Nem fogok többet vele veszekedni és nem fogok vele nevetni. Nem fogok vele filmet nézni. Nem látom boldogságtól sugárzó alakját. Nem fogom már látni. Elvesztettem. Még utoljára el akartam neki mondani, hogy mennyire szeretem, hogy attól függetlenül is imádom, hogy nem beszélt velem. Merengésemből kopogás rántott ki.
- Bejöhetünk?  - kérdezte óvatosan Niall. Magamhoz öleltem Katie-t.
- Légyszi most hagyjatok - szóltam ki fojtott hangon. Elfelejtettem bezárni az ajtómat.
- Igazából ez nem kérdés volt, csak nem akartunk szó nélkül bejönni - nyomultak be a szobába mind a négyen. Louis nem jött. Ezen még jobban összetörtem. Már nem is érdekli, hogy mi van velem.
- Mi történt, maci? - ölelt szorosan Zayn. - És ki ez a kis csöppség? - nézett a húgomra, akit semmi pénzért nem engedtem volna el.
- Az anyám... - halkult el a hangom, és igyekeztem elfojtani a sírást - ...meghalt - amint kimondtam, minden olyan valóságossá vált. - Ő pedig a kishúgom - néztem szeretetteljesen az ébredező kisbabára. Amint kimondtam kinyitotta a szemét. Gyönyörűek voltak. Olyan tengerkéket, mint az enyém és az anyámé.
- Kiköpött olyan mint te csak kisbabába - ámult el Harry.
- Valakinek el kéne mennie babacuccokért, mert én nem tudok - szipogtam. Zayn felálltam, majd miután megölelt elment babacuccokért. 20 éves vagyok és félek hogy nem leszek jó anya a húgomnak.

Katie kinyitotta a gyönyörű nagy kék szemeit és rám szegezte. Szája elkezdett legörbülni, mire előtörtek anyai ösztöneim és elkezdtem ringatni. 

- Shh ne sírj - csitítottam. - Nincs semmi baj, Katie, a nővéred itt van - néztem rá szeretetteljesen, mire lassan elhallgatott, majd érdeklődve tekintett rám. Rámosolyogtam. Nem bírtam elhinni, hogy egy ilyen gyönyörű, ártatlan kislány az én húgom. Amint megláttam a mosolyát megfogadtam magamban, hogy bármi történjék is, meg fogom védeni a húgomat mindenkitől.

1. fejezet: Kamu barátnő

- Köszönöm London! Imádok nektek énekelni! - vigyorogtam boldogan a rajongóimra. El sem hiszem, hogy ennyien eljöttek csak azért, hogy engem megnézhessenek és engem halljanak. A lelkes tömeg sikoltozott miközben integetve lementem a színpadról. Még mindig nem hiszem el, hogy híres lettem. Hogy csak azért vesznek jegyet a rajongóim, hogy engem láthassanak. Hogy egyáltalán vannak rajongóim. Még mindig hihetetlen számomra, hogy megnyertem az x-factort. Miután Louis-sal szakítottam kellett még pár nap mire továbbléptem, de sikerült. Jelentkeztem az x-factorba, amit szorgalmas tanulással és odafigyeléssel, na meg tehetséggel (legalábbis a mentorom szerint) megnyertem. A mentorom pedig nem volt más, mint Simon Cowell. Nagyon jó fej és az x-factor után is a barátom maradt. Olyan, mintha az apám lenne. Ő lett a menedzserem. Mindent megosztottam vele, kivéve a Louis-os ügyet. Vagyis azt tudja, hogy mi történt csak azt nem, hogy kivel. Amint leértem a színpadról mosolyogva öleltem meg.
- Jó voltál kölyök - motyogta a nyakamba.
- Köszi.
- Holnap gyere be az irodámba 8-ra rendben?
- Ott leszek, viszont most megyek haza mert hosszú napom volt úgyhogy szia - adtam puszit az arcára, majd meg sem várva válaszát beugrottam a kocsimba és haza vezettem.
Otthon már nem volt erőm semmihez, így gyorsan letussoltam. Jólesett ahogy a meleg víz végigfolyik a testemen. Megtöröltem magamat majd felvettem egy rövidnadrágot és egy bő polót és bedöltem az ágyamba. Szinte rögtön elaludtam.

Reggel korán felébredtem, magam sem tudom, hogy miért. Elvégeztem reggeli rutinomat és már indultam is Simon-hoz. Hiába a korán kelés, késésben voltam. Vajon mit is vártam Londontól? Hát persze, hogy dugó volt. Ráadásul szakadt az eső. Hát legalább a hangulatom megvolt a mai naphoz. Gyorsan leparkoltam és már szaladtam is be az épületbe.
- Sajnálom Simon... - robbantam be az ajtaján, majd rögtön le is fagytam, mert rossz irodába nyitottam be, és véletlenül egy francia megbeszélés helyszínén voltam... megint. Hát igen amikor sietek, akkor mindig ide nyitok be véletlenül. Kicsit sem kínos... Főleg, hogy már megismernek.
- Oh,  je suis désolé - kértem bocsánatot az anyanyelvükön mire mosolyogva bólintottak egyet, én pedig kifordultam az irodából. Ezért imádom a franciákat. Kedvesek. Kiskoromban mindig ki akartam költözni, ezért megtanultam franciául. Mára a kiköltözés, egy nyaralásra alakult át. Az egyik nyári turnémon 1 hónapot töltöttem abban a csodás országban. Gyorsan észbe kaptam és rohantam a menedzseremhez. Az ajtó előtt mély levegőt vettem, majd benyitottam.
- Bocsánat a késés... - halkult el a hangom, amikor Simon feje mellett még ott volt további 6. - -ért... - fejeztem be majd leültem az íróasztal melletti székbe, amit feltételezéseim szerint nekem hagytak ott. Mikor felnéztem megláttam a fejekhez tartozó arcokat is. Ledermedtem mikor megláttam Őt is, de gyorsan rendeztem a vonásaimat. Már megtanultam eltemetni az érzéseimet.Azóta nem is találkoztunk. Érdeklődve néztem Simon-ra.
- Ne aggódj kölyök semmiről nem maradtál le. Szóval mivel Harry-nek mostanában sok csajos botránya volt, kelleni fog neki egy lány aki eljátssza a barátnőjét, hogy lássák meg tud maradni egy lány mellett hosszabb ideig. És itt jössz te a képbe. El kellene játszanod, a barátnőjét.
- Miért nekem kell eljátszanom göndörke barátnőjét?
- Mert te vagy rá a legalkalmasabb. Az x-factoros nyeréseddel és a világ körüli turnéddal világsztár lettél.
- És mit kellene csinálnom? - hirtelen olyan érzésem lett mintha figyelnének. Oldalra sandítottam és azt láttam, hogy Louis engem bámul.

 - Legyél a kamu barátnője. Néha egy-egy kamu csók, ölelés, és kézen fogva kéne járnotok. Ja és oda kéne költöznöd a fiúk házába, a látszat kedvéért... - itt félbeszakítottam. Kizárt, hogy odaköltözzek ahol Louis él, még akkor se ha már nem érzek semmit iránta.
- Je suis sûr que je ne vais pas sortir. Je joue la petite amie de Harry, mais je ne vais pas vivre avec elle - a nagy sietségbe véletlenül franciául hadartam amit persze senki nem értett rajtam kivül.
- Mi van velem? Csak mert annyit értettem, hogy Harry - szólalt meg újdonsült ,,barátom".
- A lényeg az, hogy nem fogok hozzád költözni - néztem rá.
- Ja egyébként én Harry Styles vagyok - mintha nem tudnám.
- Lucy Deveraux - fogtam vele kezet, mire a többiek is észbe kaptak és ők is bemutatkoztak.
- Zayn Malik.
-Liam Payne.
- Niall Horan.
- Louis...
- Ismeritek egymást? - hallom menedzserem hangját.
- Nem - vágtam rá Louis-al együtt. És persze, hogy Ő az igazat mondta.
- Igen.
- Most akkor igen vagy nem?
- Igen - vallottam be csendesen
- Honnan? - kérdezte meglepve.
- Ő a volt barátom...

Prólogus Egy új kezdet

~3 évvel ezelőtt~

- Lucy, jelentkezek az X-factorba - mondta nekem kicsit letörten Louis. Nem értem, hogy miért volt ilyen letört, hisz boldognak kellene lennie.
- Miért nem örülsz ennek Lou? Ez remek lehetőség neked - mondtam és biztatóan rámosolyogtam, bár a szívem már sejtette, hogy miért ilyen.
- Tudom, hogy jó lehetőség, de Londonba kell miatta utaznom...- halkult el a hangja.
- Szóval táv kapcsolat?
- Szeretném azt megpróbálni, mert szeretlek - nézett rám könyörgő szemekkel. A szobámban álltunk. Volt egy hatalmas francia ágyam, vele szemben a falra felszerelve egy tv, egy fehér iróasztal az ablak alatt és pár szekrény. A falam világoskék színű volt és a fürdőszobám is innen nyílt. Most idegesen ültem le az ágyamra. Gondolkoznom kellett, de addig nem tudtam amíg ő is itt volt.
- Kérlek most menj el - kérleltem szinte suttogva.
- Szakítasz?
- Nem csak gondolkoznom kell. Majd írok, hogy döntöttem - már csak a zár kattanását hallottam.
Pár perc múlva elővettem a telefonom és egyetlen szót küldtem el neki: Rendben.

~ 2 hónap múlva ~

Meg akartam Őt lepni. Kiköltöztem érte Londonba. Mégse tudja, hogy itt vagyok. Még mindig azt hiszi, hogy Doncasterben élek a szüleimmel. De már nem érdekel. Hogy miért?! Mert megcsalt. És még csak nem is tőle tudtam meg. Az egyik újságból.
A híres Brit popbanda egyik tagja, Louis Tomlinson-t egy londoni bárban kapták lencsevégre. Vajon az ifjú énekes most összetörte a szívét egy lánynak, vagy már szakítottak kedvesével? Ha nem, akkor talán Tommo tényleg képes volt megcsalni a barátnőjét? 

Sírva rogytam le a kanapéra. Egy hete vagyok Londonban mégse mozdultam még ki. Nem akartam vele még véletlenül sem találkozni, bár ennek elég kicsi az esélye egy ilyen nagy városban.

Nem maradhatok örökké a házamban. Le kell ezt zárnom vele ezt az ügyet. Regényeket tudtam volna írni az érzéseimről, neki mégis csak annyit írtam hogy: Vége.